JÁRMŰKÖVETÉS
 
Járművek 24 órás felügyelete
 
            Szolgáltatásunk segítségével valós időben nyomon követheti az összes járművét egyszerre. A rendszer használatához nincs szükség egyedi szoftverek telepítésére, önnek mindössze egy internet kapcsolattal rendelkező számítógépre van szüksége. Ebből adódóan nem csak irodájából, hanem bárhonnan, bármikor figyelemmel kísérheti flottája mozgását. Természetesen egyszerre több gépről, akár több telephelyről is nyomon követhetőek a járművek. A térképen nem csak a járművek aktuális pozíciója látható, hanem tetszőleges időszakra visszamenően megnézheti járművei útvonalát, továbbá megnézheti járműve sebesség-idő, út- idő, üzemanyag-idő diagrammját.
            Az útvonalra kattintva máris láthatja az indulás, érkezés időpontját, az utazási időt, megtett távolságot, átlagsebességet és a maximális sebességet.
A folyamatos gyorshajtás kiszűrésére is lehetőséget kínálunk, egy gombnyomásra láthatja, hogy az ön által megadott sebesség felett melyik jármű mennyi ideig haladt. Így jelentős üzemanyag megtakarítást érhet el, nem is beszélve az igen komoly büntetésekről!
 
Kimutatások
 
            Táblázatos formában is megtekintheti az indulások, megállások, várakozások, valamint a végállomásra érkezés időpontját és helyét. Magyarországon és Nyugat-európában utca szinten! Így egyetlen pillantással ellenőrizheti, hogy az adott időszakban mikor és hol jártak járművei, hány kilométert tettek meg.
 
            Táblázatos formában kaphat információt a sofőrök munkaidejéről, menetidejéről. Kiválasztja a kívánt időszakot, járművet és napi bontásban megkapja a kívánt adatokat, melyeket akár azonnal ki is nyomtathat. Külön figyelmet fordítottunk az éjszaka dolgozó autókra, ebben az esetben nem éjféltől-éjfélig, hanem tetszőleges napi kezdő dátumtól 24 óránként történik a feldolgozás.
 
Üzemanyagszint mérés, vezetési stílus elemzése
 

           Üzemanyagmérő modullal felszerelt készülékeink segítségével ön nyomon követheti járművei fogyasztását, mikor, hol tankoltak. Ennek segítségével ellenőrizhető, hogy nem engedtek-e le nagyobb mennyiséget az üzemanyagból, a tankolás pedig ténylegesen a járműbe történt-e. Az autó saját szintmérőjét használjuk fel, ennek a szintadónak a jelét dolgozzuk fel. Amennyiben ez nem elegendően pontos (különösen nagyobb tankok esetén), ajánljuk a CAN busz alapú üzemanyag ellenőrzést.


           Lehetőség van a jármű CAN buszáról leszedni az üzemanyag fogyasztási információkat, megtudhatjuk nagyon pontosan, hogy mennyi üzemanyag került befecskendezésre a motorba. Ez a legprecízebb mérés, mivel közvetlen a motorelektronika végzi! Ezzel a módszerrel akár egyes útszakaszokra is megmondható a fogyasztás!


Amennyiben rögzíti a tankolásokat a rendszerben, azonnal összehasonlításra kerül a tényleges fogyasztással, így kimutatható az esetleges üzemanyaghiány!


           Azonban nem csak az üzemanyag mennyisége követhető nyomon, hanem a teljes vezetési stílus is! Lehet, hogy nem történik üzemanyaglopás és mégis sokat fogyaszt a jármű, mivel nem megfelelően vezetik. Ez pillanatok alatt kideríthető, hiszen számtalan paramétert tudunk figyelni, ilyen a fordulatszámtartomány, a gázpedál állása, a fékezések nagysága, maximális fordulatszámok, tempomat használat.

 
Kommunikációs modul
 

           Ennek segítségével megspórolható a teljes telefonköltség és dokumentáltan lehet üzenetet küldeni a sofőröknek SMS-hez hasonlatos formában, melyre ők is válaszolhatnak, illetve két jármű egymás között is tud üzenetet váltani. Lehetőség van továbbá paraméterek dokumentálására is, ilyen például a felrakott áru tömege, a tankolt üzemanyag mennyisége, lerakás időpontja. Ezek menürendszerből egy-két gombnyomással kiválasztható, teljesen testre szabható funkciók.


           Természetesen ezeket a paramétereket később fel tudjuk tüntetni az elemzésekben, melyek segítségével teljesen naprakész információk állnak rendelkezésére flottájáról.


           A modul segítségével lehetőség van a sofőrök azonosítására is, így bármikor látható, ki és mikor vezette a járművet, továbbá a munkaidők, vezetési idők is nyomon követhetők nem csak jármű, hanem sofőrök szerint is.

 
Zónák
 

           Ezzel a funkcióval lehetősége van a térképen tetszőleges alakú és nagyságú területeket (zónákat) kijelölni (lehet ilyen zóna akár a határátkelő is), majd nyomon követni a ki-és belépési eseményeket. Ha be van jelentkezve a rendszerbe, a weboldal tetején azonnal megjelenik egy figyelmeztető sáv, amennyiben ki vagy belépési esemény történik. Természetesen lehetőség van testre szabni, mely eseményekről kíván figyelmeztetést kapni. Akár utólag is kijelölhet egy területet, ha tudni szeretné, mikor és mely járművei jártak az adott területen!

 
 
Hőmérséklet és egyéb érzékelők, kiegészítők
 
            Lehetőség van további információk gyűjtésére, például hőmérséklet adatok regisztrálására, raktérajtó nyitás figyelésére, és egyéb önnek lényeges adatok tárolására.
            Bluetooth modullal ellátott készülék esetén a sofőrnek lehetősége van navigációra felhasználni a GPS adatokat, egy térképszoftverrel ellátott PDA segítségével, nincs szükség külön GPS vevőre.
 
Fuvarszervező program együttműködés
 
            Amennyiben rendelkezik megfelelő fuvarszervező programmal, lehetőség van a járműkövető rendszer és a fuvarszervező program együttműködésére. Ebben az esetben az járművek megjelenítésénél nem csak azt láthatja, hogy éppen merre járnak, és haladnak vagy éppen állnak, hanem azt is, hogy fuvarban vannak-e vagy üresek! Ezzel sok üresfutást kerülhet el, növelheti autói kihasználtságát! Ha rákatint az autó szimbólumára, azonnal láthatja a fuvarszervező programban felvitt adatokat, például sofőr neve, jármű adatai, aktuális fuvar a paraméterei, felrakási, lerakási időpontok, címek… Ez teljesen az ön igényei szerint alakítható!
Ha még nem rendelkezik fejlett fuvarszervező alkalmazással, partnercégünk ingyenes kipróbálási lehetőséget biztosít!
 
Információk biztosítása a megrendelők részére
 
Napjainkban egyre több megrendelő igénye, hogy ő maga folyamatosan nyomon kövesse áruját. A Route Control járműkövető rendszer erre is megoldást kínál. Ön létre tud hozni a rendszerhez egy vendég felhasználót, melyhez egy vagy több autóját adott időszakra hozzárendelheti. Így amíg a megrendelő áruját fuvarozza, addig a megrendelő is nyomon követheti a járművét, utána azonban ismét csak ön látja járműve mozgását.
 
 
A rendszer felépítése, működése
 
            A felügyelni kívánt járműbe be kell szerelni a járműkövető egységet, mely GPS vevő segítségével meghatározza a pillanatnyi pozíciót és továbbítja GPRS kapcsolaton keresztül a központi szerver felé, mely fogadja, és tárolja az adatokat akár több évre visszamenőleg. Ön ehhez a szerverhez kapcsolódik számítógépe böngészőjével. Belépéskor egy listában megjelennek az ön számára engedélyezett járművek, melyekről információkat kérhet.
            Lehetőség van egyszerre több jármű kiválasztására, és valós idejű követésükre. Így egy pillantással átláthatja járművei pozícióit, segítve a gyors döntéseket a fuvarszervezések során.
            A központi szerveren adatai a lehető legnagyobb biztonságban tárolódnak, hibatűrő háttértárolókon. Így egy esetleges hardver meghibásodás esetén nem vesznek el az adatok. Ha esetleg a teljes szerver meghibásodik, akkor egy vele párhuzamosan működő tartalék szerver veszi át a funkciókat, melyeken szintén valós idejű adatbázis tükrözés működik, így ön az egészből nem is vesz észre semmit, zavartalanul használhatja szolgáltatásainkat!
 
            Rendszerünk 100%-ban saját fejlesztés, így igény esetén egyedi igényeket is ki tudunk elégíteni! A készülékek szoftvere a GSM hálózaton keresztül frissíthető, így lehetőség nyílik később jelentkező igények szoftveres fejlesztésre a készülék ki- és beszerelése nélkül.
 
A járműkövető egység további funkciói:
 
- pozícióadatok és bemenetek adatainak tárolása a készülékben is, több, mint fél évre visszamenőleg
- bemenetváltozás hatására SMS küldési lehetőség. Tehát ha a jármű riasztója megszólal, akkor ön rögtön értesítést kap erről SMS-ben, akár egyszerre több telefonszámra is.
- SMS segítségével két kimenetet lehet ki, illetve bekapcsolni. Ezzel például megoldható az autó blokkolása, majd újbóli engedélyezése.
 
 
 
 
Referenciák:
 
Járműkövetés:
 
Gászler Kft.
Ferro-sped 2000 Kft.
Bégányi Nehézgépszállító Kft.
Juhász-T Nemzetközi Szállítmányozási Kft.
Interior Transport Kft.
Crom-vill Kft.
Három-Társ Kft.
Éberhardt-ház Kft.
Faraone Kft.
 
Egyedi fejlesztések, szolgáltatás:
 
Volvo Ivanics Kft.
Védelem T.R. 2000 Kft.
Swarco Traffic Hungária Kft.
B-Consulting Kft.
 
 
----------------------------------------
Tekintse meg működés közben!
 
            Belépési információk a teszthez:
 
            Felhasználó:    demo
            Jelszó:             demo
 
            Itt két járművet tekinthet meg. Először válassza ki a listából a járművet. Jelenleg önnek két járműhöz van jogosultsága DEMO01 és DEMO02).
Az Időszak mezőnél válasszon ki a mai napot, vagy a dátumválasztók segítségével egy időszakot.
            Nyomja meg a Megjelenítés gombot! A térképen megjelenik a kiválasztott időszakhoz tartozó útvonal. A kezdőpontot egy zöld, a végpontot egy piros zászlócska jelzi. A zászlóra kattintva megjelennek az adott úthoz tartozó adatok. Minden egyes útvonalat más-más színnel jelenítünk meg.
            Az ábrázolás módjánál lehetőség van különböző grafikonok megtekintésére.
            Az online követésnél lehetősége van egy, vagy több jármű kiválasztására (Control billentyű + bal egérgomb). A Követés gombot megnyomva egyszerre láthatja a kiválasztott járműveket. A képernyőn a pontok pozíciója 20 másodpercenként frissül, így mindig a legutolsó pozíció látható.